Feliratkozás hírlevélre


E-mail:

Legfrisebb Információ

Játszóház 2014.04.22.

Kézműveskedés, mozgás, játéko, közös éneklés és mondókázás vár benneteket keddi játszóházunkban
Megnyitás
Kölyökház Gyermek a családba Alapítvány

Tervezett foglalkozásaink Fürkésző családi napközi 2013.11.18.-22

2013 november 15.

 

HÉTFŐ – TERMÉSZETISMERET:

Hétfői foglalkozásunkon megismerkedünk néhány téli álmot alvó állattal, megbeszéljük, miért alszanak téli álmot. Elővesszük állatos kirakónkat is, mellyel játszva megismerjük ezeknek az állatoknak a kicsinyeit is. Végül a Dirmeg dörmög a medve című új mondókánkat tanuljuk meg.

E heti verseink és dalaink is elérhetők IDE kattintva.
 

KEDD – ÉNEK-ZENE:

Fésűs Éva  Sündisznócska című versével ismerkedünk meg, valamint egy új dalt is eléneklünk a Bújj, bújj medvét.

 

SZERDA – KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS :

Macit készítünk, papírból és milton kapocsból foglalkozásunkon, s természetesen elénekeljük saját kis medvénkkel a kedden tanult új dalunkat.

CSÜTÖRTÖK – TESTNEVELÉS:

Az egyensúlyunkat  fogjuk próbálgatni, mérleggé változunk, majd pallón egyensúlyozunk, végül műanyag tojást viszünk szlalomozva kanálban.
 

PÉNTEK – KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS, MESE DRAMATIZÁLÁS, BESZÉLGETÉS KÉPEINKRŐL:    

Pénteki foglalkozásunkon sünit készítünk fekete festék és egy villa segítségével.

 

Kiss Ottó: ‚‚A gyerekek sokszor keményebb kritikusok, mint a felnőttek, pedig csak őszinték” – interjú a Móra oldalán

2014. április 17.

A Móra Kiadó nemrég megújult honlapján olvastuk a következő izgalmas interjút Kiss Ottóval, melyet Ayan Gökhan jegyzett le, és amely a cultura.hu oldalán is olvasható. Kiss Ottó prózát és verset is ír; írásművészetére jellemző őszinte, tiszta hangja a kérdésekre adott válaszokban is megnyilvánul. Legutóbb, a Cerkabellánál megjelent Ati és a Holdvilág című könyvéről így szól: […]

Interjúkat olvastunk: Tasnádi Istvánnal és….

2014. április 17.

…Tasnádi Istvánnal. A Librarius oldalán Böszörményi Géza az Időfutár vége? címmel kérdezte az írót. Folytatódik-e a  Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István és Vészits Andrea által írt, rendkívüli népszerűségnek örvendő Időfutár hangjáték-sorozat a rádióban, teszi fel Böszörményi Gyula a kérdést. A válasz: ‚‚…nyomatékkal megkértek, hogy zárjuk le. Még a leadás után is bele kellett írni az utolsó epizódba […]

Április 25-én ismét Kis Könyves Éj, a független könyvesboltok éjszakája

2014. április 14.

Lassan hagyománnyá válik, hogy tavaszonként egy péntek estére jobbnál jobb programokat szerveznek a független, kis könyvesboltok Budapesten és országszerte, a Kis Könyves Éj programsorozat keretében. Idén április 25-én tartanak nyitva éjjel is a boltok; érdemes felkeresni, amennyi helyszínt csak lehet, és a jól ismert boltokon túl újakat felfedezni, bekapcsolódni a programokba, találkozni, összeismerkedni a tulajdonosokkal, megismerkedni […]

A mese és kontextusai – konferencia Szabadkán

2014. április 11.

NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA A SZABADKAI MAGYAR TANNYELVŰ TANÍTÓKÉPZŐ KARON A konferencia időpontja: 2014. szeptember  26. és 27. Helyszíne: Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épülete, Szabadka, Strossmayer u. 11. A mesekutatás napjainkban interdiszciplináris kutatási területté vált. A népmese, az irodalmi mese és a meseregény műfaját és módszertani pozícióját már nem csak az irodalomtudomány és a folklorisztika kutatja, […]

Elhunyt Sue Townsend, az Adrian Mole-könyvek szerzője

2014. április 11.

Hatvannyolc esztendős korában, rövid betegség után csütörtökön elhunyt Sue Townsend brit írónő, a népszerű Adrian Mole-könyvek szerzője – közölte a BBC News. Könyvsorozatának első része, A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója 1982-ben jelent meg először, az utolsó, nyolcadik kötet, az Adrian Mole folyó ügyei, amelyben a főhős már 39 éves, 2009-ben látott napvilágot. […]

Magyar tervezők múzeumtervét díjazták Dániában

2014. április 11.

Több mint ötven országból érkezett közel ötszáz pályamű közül került be a legjobb tíz közé, és kapott díjat három huszonéves magyar tervező munkája a világhírű dán meseíró, Hans Christian Andersen különleges világát bemutató múzeumra kiírt ötletpályázaton. Bodonyi Panni illusztrátor, valamint Guba Sándor és Hámori Péter építészek közös terve Andersen meséinek bonyolult szimbólumrendszerét bontotta ki egy […]

Kölyökház