Kedves Látogatók!

Köszöntjük Önöket a Szekszárd Big Band újonnan indult, hivatalos honlapján!

Tudták, hogy a Szekszárd Big Band több mint harminc éve folyamatosan működő, amatőr együttes, és ezzel egyedülálló a műfajban Magyarországon?

Honlapunk bemutatja a zenekar történetét az 1979-es alakulástól napjainkig. Fényképeken, filmrészleteken, hangfelvételeken keresztül követhetik koncertjeinket, ismerkedhetnek régi és jelenlegi tagjainkkal, támogatóinkkal.

Bemutatjuk szólistáinkat, és azokat az országos, és nemzetközi hírű sztárokat, akikkel együtt muzsikálhattunk.

Hallhatnak részletet a Tomsits Rudolf által a Szekszárd Big Bandnek írt jazz-miséből, mely Cristus Vincit címmel CD lemezen is megjelent, és amelynek hangfelvételei a szekszárdi Belvárosi Templomban készültek. Ezt a misét II. János Pál pápa látogatásakor a Pécs-Pogányi repülőtéren, sokezres közönség előtt mutatta be a zenekar, és a Szekszárdi Pedagógus Kórus. Második lemezünk, a „Szekszárd Blues” készítésének kulisszatitkaiba is betekinthetnek pár fénykép segítségével, és ízelítőül találnak itt néhány felvételt is a lemezről.  

Láthatják, hallhatják a Big Bandet a Magyar Televízió népszerű zenei magazinjában, a Zenebutikban Juhász Előddel, Rózsa György „Szombat Este” című show-műsorában, vagy akár a „Főtér”-ben Dömsödi Gáborral.

Megmutatjuk, merre jártunk a világban, plakátjainkon, pólóinkon, kottatartóinkon Szekszárd nevét viselve.

Akik még nem ismernek bennünket, ismerkedjenek meg velünk így, az interneten keresztül, és aki élőben szeretné hallani a muzsikánkat, itt tájékozódhat legközelebbi fellépéseinkről is.

Ismerőseinknek, barátainknak, régi tagjainknak is ajánljuk ezt az oldalt, keresgéljenek, böngésszenek bátran, biztosan találnak itt új (vagy akár nagyon régi) dolgokat a Big Bandről.


Jó szórakozást kíván:

                az együttes művészeti vezetője: Pecze István

                titkára: Csepregi Péter

                és a honlap karbantartója: Orbán Roland





látogató számláló

 
 
 

2012 | MEDIAPORTAL Kft. © Minden jog fenntartva